Ahogyan mások látnak

Bármennyire is szeretnénk, de a legtöbb ember akivel találkozunk az arcunk alapján ítél meg minket elsőre. Mi is és mások is hajlamosak messzemenő következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy egy kedves és barátságos arc mögött biztosan egy kedves és barátságos lélek lakik. Legyünk őszinték, igazából elsőre biztosan úgy gondoljuk, hogy akinek kicsi és közel ülő kicsi szemei vannak az egészen biztosan sunyi és vele érdemes vigyáznunk. Mindenki hajlamos arra, hogy gyorsan ítéletet hozzunk valakiről és ezt legtöbb esetben az arca alapján tesszük.

Nem mindenki olyan arcot kap amilyet megérdemel

Ismerjük a mondást: “negyven felett mindenkinek olyan az arca, amilyet megérdemel”. Noha én imádom a magyar szólások mondások zanzásított igazságát, de ennél talán kevesebb kártékonyabb mondást ismerek. Mert ugyan igaz, hogy gyakori grimaszaink nyomot hagynak az arcunkon, de ezek arcunk valódi karakterét nem változtatják meg, attól ahogy viselkedünk még az alapvető első benyomást rólunk sajnos megváltoztatni nem fogjuk tudni.

Sokkal inkább igaz az, hogy amilyennek mások látnak azokat a pozitív megerősítéseket építjük be az évek során a személyiségünkbe. Ha kedvesnek látszik elsőre az arcunk, akkor így is viszonyulnak hozzánk és valószínűleg általában kedvesen is viselkedünk majd. És az is igaz, hogy ha félelmetesnek és erősnek látnak minket annak vannak előnyei bizonyos helyzetekben és akkor ezt használni is fogjuk életünk során a céljaink eléréséhez. És ezzel semmi baj sincs.

Plasztikai sebész helyett coach

Persze, hogy lehet, sőt érdemes pár trükköt használni, hogy hogyan segítsük a rólunk másokan kialakult első benyomást. Ilyen egy jól sikerült frizura, az öltözködés és talán nekem sem véletlenül van szakállam. De azt ne gondoljuk egy percig sem, hogy egy plasztikai sebészeti beavatkozás hatásosan és egyértelműen fogja megváltoztatni azt a képet, amit mások rólunk kialakítanak. Lehet, hogy tudunk kicsit magabiztosabbaknak látszani vagy vonzóbbnak, fiatalabbnak tűnni, de ezek átmeneti és felületes eredmények. Lehet, hogy segítenek egy kicsit az első lépéseknél, de ez csak a felszín. Annyi mindent kell majd megmutatnunk magunkból, hogy az biztosan több lesz majd, mint egy kicsit feszesebb, karakteresebb pofi vagy egy két számmal nagyobb felső.

Az igazság az, hogy a beavatkozások hatásába vetett hitünk miatt csak egyre többször nyúlunk majd ehhez az eszközhöz és egyre messzebb kerülünk önmagunktól és ezzel a valódi megoldástól.

Ne halogasd önmagad megismerését

Az egyetlen valóban hatásos eszköz ha megismered és megérted önmagad és azt is, hogy a világ hogyan viszonyul hozzád. El kell fogadnod azt a tényt, hogy csak kiválasztottaknak lesz lehetősége a valódi éned megismerésére és a többiek csak a felszínt látják majd. És ha a felszín kozmetikázásával töltöd az idődet, akkor nem marad energiád arra, hogy megmutasd a fontos és lényeges dolgokat, ami miatt több vagy mint egy jól sikerült selfie.

És hidd el minél előbb indulsz el ezen a felszabadító úton, annál hamarabb találsz majd rá arra a boldogságra amit akkor érzel majd amikor valaki valóban téged akar.

 

Ez tipikusan az a terület, ahol egy coach beszélgetés sorozat jó kiindulópont lehet.