Összeomlás

Összeomlás

Azért nem keres senki, mert mindenkit csak kritizálsz! Nem veszed észre hogy senki nem akar veled lenni?” – azért egy ilyen mondat még egy harcedzett elvált, negyvenen túli, kamaszfiút nevelő apát is mellbevág. Aztán már csak az ajtó csapódik és elrohan, már a liftben a mobilon két chatet indít és a sarkon már el is feledte a mondatot. Ő el.

A mondat marad, a gombóc a torokban marad.

A sírás fojtogat, nem ezt akartam, nem így akartam, nem ezt érdemlem.

És mint valami ön-beteljesítő jóslat, semmi sem sikerül. Éppen tényleg senki nem veszi fel a telefont, éppen senki nem válaszol az üzeneteimre. Bajban vagyok, egyre inkább kapkodok és nem tudom hova nyúljak. Éppen tőle nem vártam ezt. Úgy érzem, elgáncsolt pedig már az erőm végén voltam amúgy is.

Azt hiszem ezt nevezik összeomlásnak.

Már egy ideje semmi sem sikerült. Egyik munka a másik után, egyik kifizetetlen számla a másik után. Ígéretek együttműködésekről, projektekről, feladatokról, állás-féleségekről, bónuszokról, majd egyszer leadható számlákról és észrevétlenül szépen lassan beköltözött az egzisztenciális para a mindennapjainkba. Úgy éreztem nincs amiért felnézne rám, nem tud büszke lenni az apjára.

És akkor pont ő, akitől a segítséget vártam ezt vágja a fejelmhez? Akinek elmondtam, hogy mit jelent a munkaerőpiacon ma negyven felettinek lenni? Hogy olyanok csuklóztatnak, akik egy komolyabb összetett mondattal sem boldogulnak? Várjunk csak! Ezt én tényleg így elmondtam neki? És nem is egyszer? Hát persze, hiszen dühös voltam, frusztrált és úgy éreztem az egész világ ellenem fordult. Hogy nem érdemlem meg. Hát hogy ne lettem volna dühös. Egy perc alatt felkaptam a vizet mindenen. Pattanásig feszültek az idegeim és visszanézve egy dühöngő őrült lehettem.

És akkor meg most mit keres ez az egész az Anyaparán? Hát egyrészt azért, mert idővel megnyugodtam és rátaláltam arra, amit szeretek csinálni, beszélgetni, segíteni, felemelni. Egyre elfoglaltabb lettem. Beiratkoztam két képzésre is, otthon weboldal programozást tanultam és online hirdetéseket indítottam.  De ami ennél fontosabb egyszer csak azt láttam a fiam szemében, hogy büszke rám. Pedig még éppen ugyanúgy pontosan meg kellett beszélnünk a közértben, hogy mit rakunk a kosárba. De ő közben alig várta, hogy hazaérjünk és nekiüljünk a weboldalnak, hogy elmondjam, hogy mi volt a képzésen és egymáson próbáljuk ki a coaching kártyákat.

És csak egy idő után értettem meg, hogy az a csillogás a szemében egy kicsit annak is szólt, hogy neki mindig lesz a zsebében egy terv. Meg egy másik is a másikban, ha az első esetleg nem működne.
És ezért az érzésért az kis hat hónapos összeomlás simán megérte.

Mélyvíz

Mélyvíz

Írtam egy posztot az Anyapara blogra gyereknevelésről, bizalomról, útkeresésről.

“Aztán elhangzott a sípszó és amikor a többiek fejest ugrottak, ő bemászott a medencébe és lassan úszni kezdett az ötven méteres medencében. Mikor az utolsó versenyző is célba ért ő még csak féltávnál volt. A szurkoló kórus persze nem hagyhatta abba és az uszodában a síri csendben csak minket lehetett hallani.

Miközben ő lassan a végéhez ért már a dobogón álltak a nyertesek……” (olvasd el)

Elhidegülés? Meglepően egyszerű  a megoldás.

Elhidegülés? Meglepően egyszerű a megoldás.

Mindannyian imádjuk amikor elkezdődik egy kapcsolat

Az a bizsergés, ott a szikra, imádjuk amikor ír és azonnal válaszolunk is, sülve-főve együtt vagyunk és szeretünk minden pillanatot amit megoszthatunk Vele. A Facebook tele van a képeinkkel és mindenkitől megkapjuk “nagyon szépek vagytok együtt”. És el is akarjuk hinni, hogy igen, végre Ő az Igazi. Könnyen lehet, hogy így van, de a sötétben már leselkedik a kapcsolatgyilkos.

Az elhidegülés

Szinte észre sem vesszük és egyre többet nézzük a telefonunkat amikor együtt vagyunk, már nem hogy nem mondjuk el, hogy milyen volt a napunk de meg sem kérdezzük, hogy ő hogy érezte magát. Apró kis dolgok kezdenek idegesíteni, hogy éppen miért azt a csatornát nézi a TV-ben, miért mondja, hogy most inkább olvasna kicsit az összebújás helyett. Szinte már unjuk is a másik társaságát, ahogy ránézünk már nem látjuk annyira különlegesnek pont, mint a telefont amire annyira vágytunk fél évvel ezelőtt.

A kisgyermek ott legbelül

Az unalomnak nem feltétlenül kell megmérgeznie egy kapcsolatot. Nem muszáj megtörténnie, nem elkerülhetetlen, hogy megunjuk a partnerünket. Az unalom és a megszokás ráadásul nem is egyik napról a másikra hanem folyamatosan, lassan, napról-napra hódít teret magának. És mikor már észreveszed, nem is feltételnül tudsz tenni ellene. Az unalom és érdektelenség a saját magad reakciója egy sokkal fontosabb problémára. Nem unatkozol egy kapcsolatban, hanem egyszerűen kivonultál, feladtad.

Amikor kicsik voltunk nem esett nehezünkre pontosan megfogalmazni, hogy mire vágyunk egy kapcsolatban. A gyerekeket nem kötik a társadalmi elvárások azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene éppen egy adott helyzetben viselkedniük. Őszintén kimondják, kikövetelik amire vágynak és annak alapján ítélnek meg egy kapcsolatot, hogy az megfelel-e az elvárásaiknak. És ha nem, hát egyáltalán nem esik nehezükre ezt szóvá tenni.

De mire felnövünk, már megtanuljuk kezelni a saját elvárásainkat és háttérbe szorítani vágyainkat. És gyakran ezt tesszük a kapcsolatokban is. Szerepet kezdünk játszani, lemondunk apró kis dolgokról, felnőttként viselkedünk. Azokat a mintákat követjük amelyekkel sikeresen boldogulunk a nagybetűs Életben.

Állítsd meg a falat

Pedig szerepet játszva, “felnőttként” nem tudunk valójában szeretni és minket sem lehet igazából szeretni. Szeretni csak az tud, aki leveti az álarcát és így sebezhetőnek és emberinek mutatkozik. Ez az egyetlen útja annak, hogy őszintén megnyíljon nekünk az akit szeretni szeretnénk és kettőnk között olyan kapcsolat jöjjön létre, ahol nem félünk elmondani, ha napközben nem úgy viselkedtünk ahogy azt a szomszéd, a főnök vagy anyukánk elvárta volna.

Ha a kapcsolatunk ilyen viszonyra épül és azt folyamatosan ápoljuk is, akkor biztosan nem fogjuk magunk köré építeni az unalom védekező hideg falát.

Még talán nem késő

Ha úgy érzed éppen itt az ideje, hogy átnézd hol tartasz a kapcsolatodban, ha úgy érzed, hogy elkezdted már építeni a falat, de még meg szeretnéd menteni a kapcsolatot, gyere el hozzám. Tudok segíteni.

 

 

A savanyút veszed előre vagy inkább az édeset?

A savanyút veszed előre vagy inkább az édeset?

Legutóbb kedvenc török éttermemben ezt a desszertet kaptam. Először elkezdtem kiszedegetni a legfinomabb málnákat és inkább hagytam a többi bogyót, aztán inkább azt a stratégiát folytattam, hogy inkább a málnát hagyom a végére és megeszem előre a savanyúbbakat. És végül fogtam és nagykanállal falni kezdtem ami éppen jött.

Akárcsak az életben. Én most jutottam el odáig, hogy szívesen fogadom amit dob a gép, legyen az savanyú vagy édes. Ha megspórolnál egy kis időt magadnak és szeretnél minél hamarabb egyensúlyba kerülni magaddal és az élettel, keress meg, ilyenkor egy coach sokat tud segíteni.